FONTOS INFORMÁCIÓ A PIACI KORLÁTOZÁSOK FELOLDÁSÁRÓL
Tisztelt Zuglóiak!
Holnaptól megszűnik a 6-8 óráig tartó idősáv a zuglói piacokon, tehát mindenki korlátozás nélkül mehet bevásárolni, természetesen az egészségügyi előírások betartásával.
Erről közösen döntöttünk a budapesti polgármesterek többségével. Kérem, olvassák el nyilatkozatunkat!
ÚJ SZAKASZBA LÉP A VÉDEKEZÉS A PIACOKON!
Az elmúlt hónapokban közös erőfeszítésekkel és nehéz döntésekkel átvészeltük a koronavírus okozta világjárvány eddigi időszakát. Közösségünk jól vizsgázott: odafigyeléssel, az otthon maradás olykor embert próbáló követelményének megtartásával, maszk és kesztyű viselésével, valamint új, szokatlan szabályok megtartásával sokat tettünk a vírus megfékezéséért.
A védekezés most új szakaszba lép. Miután a friss kormányrendeletek már nem teszik kötelezővé, a fővárosi kerületek nem rendelkeznek külön a piacok vásárlási sávjairól.
Közös felelősségünk most még nagyobb lesz, így még fontosabb, hogy
– betartsuk a távolságtartást: legalább 1,5 méterre álljunk egymástól,
– viseljünk maszkot, lehetőség szerint kesztyűt,
– különösen figyeljünk a sorban állásra!
Elindult a nyár, az időjárás egyre melegebb napokat hoz. Az eddigiektől is kényelmetlenebb lehet a maszkviselés, de kis áldozat ez a vírus lehetséges terjedésének akadályozásáért!
Tehát: mostantól bármikor – nyitvatartási időben – látogathatjuk piacainkat, fokozott védekezéssel!
Figyeljünk egymásra!
Horváth Csaba,
Zugló polgármestere
Forrás: zuglo.hu
Figyelem! Új, kizárólagos idősáv a 65 év felettieknek a piacon!
Új szabályozás lép életbe szombattól a zuglói piacokon. A 65 év feletti zuglóiak védelmében reggel 6 és 8 óra között egy kétórás idősávot alakítunk ki, amikor csak és kizárólag ők vehetik igénybe a piaci szolgáltatásokat. Reggel 8 órától viszont minden zuglói, beleértve a 65 év felettieket is, korlátozás nélkül mehet ki a piacra.
Kérem, ne feledjék: a járvány véget ért, de a járványveszély nem múlt el. A piacon a védőmaszk és az orrot és szájat eltakaró sál vagy kendő használata, valamint a megfelelő távolság betartása továbbra is kötelező.
Horváth Csaba,
Zugló polgármestere
Forrás: zuglo.hu
Felhívás 2020 május 1-i ünnepi nyitva tartás
[vc_row][vc_column][vc_column_text]Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel illetve a Május 1-i ünnepünk előtti zsúfoltság elkerülése érdekében a Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi tér Kft. 2020. április 30-án (csütörtökön) a megszokott pénteki nyiltvatartás szerint üzemel. Szombaton a meghosszabbított nyitvatartás szerint várjuk kedves vásárlóinkat.
ÜNNEPI NYITVATARTÁS:
2020. április 30. (csütörtök) 6.00-14.00
2020. május 01. (péntek) zárva
2020. május 02. (szombat) 6.00-15.00
2020.04.24-én kötelezővé tettük a védőmaszk használatát minden vásárlónk számára
A piac területén kizárólag védőmaszkban lehet vásárolni.
Továbbá, kérjük a Kormány 71/2020. (III. 27.) sz. rendelete értelmében a piacot
mindeki a számára kijelölt időben látogassa.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
Felhívás – 2020 április 10 Húsvéti nyitva tartás
Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel illetve a Húsvéti ünnepünk előtti zsúfoltság elkerülése érdekében
Tájékoztató
A piac és vásár ideje alatt és annak területén minden kereskedő, őstermelő és vásárló köteles más emberekkel a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
A Kormány 71/2020. (III. 27.) sz. rendelete értelmében a 65. életévét betöltött személy a piacot és vásárt 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.
Az ettől eltérő korú vásárlóinknak reggel 6.00-9.00 óra között, illetve 12.00-től zárásig van lehetőségük vásárolni ,kivéve a gazdasági tevékenységével összefüggő vásárlást.
Ennek betartása minden árusunk tekintetében kötelező.
A védőkesztyű, kézfertőtlenítő használata mellett, kötelezővé tettük a szájmaszk használatát minden őstermelő és kereskedő számára.
Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy viseljenek szájmaszkot, és védőkesztyűt piacunk területén.
Piac felügyelőség
Csökkentett üzemmódban, biztonságos őrizet mellett működik a Bosnyák téri termelői piac a koronavírus-járvány idején
Hétvégén csökkentett üzemmódban, az átlagosnál kisebb forgalommal ugyan, de továbbra is működött a Bosnyák téri termelői piac. A vásárlók, az árusok, a kereskedők és az őstermelők egészségének megóvása érdekében a zuglói városvezetés rendkívüli biztonsági intézkedéseket hozott, melyek révén a piac látogatói megszokott helyükön szerezhették be az alapvető élelmiszereket a koronavírus-járvány idején is.
Rendkívüli közlemény!
Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy 2020.03.21-től (szombatól) piacunkon kizárólag őstermelőink, kereskedőink, bérlettel rendelkező árusaink kereskedhetnek.
Továbbá, tekintettel a koronavírus terjedésére, felhívjuk őstermelőink és kereskedőink figyelmét, hogy a kézfertőtlenítő és a gumikesztyű használata továbbra is kötelező!
Riportfilm az egyre biztonságosabb Bosnyák téri önkormányzati piacról
A kisfilm bemutatja a Bosnyák téri Vásárcsarnok mellett található Zuglói Önkormányzati piacot, amely nemcsak a zuglóiak, hanem más városrész lakói körében is rendkívül népszerű.
